tegnap jöttem be. az első nap állítólag mindíg lézengéssel tellik. az ember nem is tudja, hova fog kerülni, hogy pakolhat ki....elhelyezkedik.
a társalgóban ülök...és jönnek az emberek. érzem, ahogy végigfut bennem a félelem, hogy nézegetnek, kíváncsian odalépnek hozzám.a földre szegezem a tekintetemet.nem akarok senkivel beszélgetni, félek tőle, nehogy megszólítsanak... az ismeretlen emberek mit gondolhatnak.nem is érdekel igazából, hogy mit gondolnak.de nagyon zavarban vagyok, hallgatok, és izzadok egyhelyben. mozdulni is alig merek.
érzem az ebéd és az étel illatát.az utolsó percben rászánom magam, hogy lemenjek az alagsorba az ebédlőbe.mindenki ott lesz, mindenki rámpillant majd,hogy jöttem.állok majd szerencsétlenül középen,és egyértelmű dolgokon fogok tűnődni.hova üljek? hova kell visszavinni a tányért?hol kapom a másodikat?van-e kenyér a főzelékhez?és ha igen hol?mit lehet inni?jóságos ég...leizzadok hússzor, és odavánszorgok egy barátságosnak tűnő kisebb csoporthoz.ketten vagy hárman vannak.megszólítom őket,és kedvesnek tűnnek.leülök, mintha karót nyeltem volna, úgy.mereven kanalazom a hülye levest, aminek semmi íze, de meleg és jól esik.megnyugtat a meleg étel illata, az hogy van, hogy kérnem sem kell.semit sem kell csinálnom érte.
rájövök, hogy 1) félek az emberektől 2) az evés és az étel megnyugtat
mikroszkóp alatt figyeli saját reakcióit az ember.hirtelen tisztába kerül olyan dolgokkal, amelyekkel korábban nem volt.alapvető funkciói működése zavarba ejti az embert,az hogy esetleg felmondják a szolgálatot.az evés, az alvás és az anyagcsere alantasabb részeinek működése nem tökéletes, vagy éppenséggel gondot okoz.ott jön ahol nem kéne,ott ahol kéne nem jön semmi... miért van ez így? miért fáj ott, ahol nem kellene,hogy fájjon? miért vannak ezek?
félelem,és fájdalom.olyan mint egy tisztulás, mint amikor az ember a drogból jön ki.(gondolom). először minden gondot okoz, még az evés az alvás és a wcre menés is.streszelek apróságokon.
az életnek itt nagy előnye, hogy olyan, mint egy gumiszoba, mint egy gyakorlótér.kezünkben a puska,célzunk,és meghúzzuk a ravaszt,de vaktöltényekkel lövöldözünk.kipróbáljuk saját és mások tűrőképességét.azt,hogy mit lehet,kell, és szabad. visszajelzéseket kapunk,közös fórumokon vitatjuk meg hasonló vagy éppen teljesen ellentétes véleményeinket.nevetünk és sírunk.az érezelmek hullámzanak. visszataszító most még ez az érzelmi hullámzás nekem nagyon.félek attól,hogy valódi érzelmeket kezdek érezni,és attól is, hogy amit eddig éreztem, az nem a valóság.félek emberekhez közel kerülni.
közösségben leszük, ahol biztosító kötelek óvják minket, hogy ne legyen semmi baj a konfliktusokból.mások ügyelő szeme előtt újjászületünk,hogy emberhez méltó életet élhessünk.mindannyian.
